– Azt mondják, megváltozott mostanában.
– Érdeklődéssel hallgatom. 

– Ambros Martín, az edzője mondta. Szerinte a Valcea elleni elődöntő visszavágója, az épphogy kivívott továbbjutás óta még elszántabb, még céltudatosabb, jó értelemben véve még szigorúbb, pedig korábban sem volt az a lógós típus, sőt.
– Szóval neki is feltűnt... Ennek örülök, eszerint kívülről is észrevehető a változás – mondta a Nemzeti Sportnak Görbicz Anita.

– Vagyis valóban megváltozott?
– Kicsit. Az az igazság, hogy a Valcea elleni visszavágón nem úgy játszottam, ahogyan elvártam volna magamtól, és nehezen dolgoztam fel, hogy nem tudtam annyit segíteni a csapatnak, amennyit szerettem volna. Dühös voltam magamra, és azóta minden edzésen még jobban próbálok koncentrálni a legapróbb mozdulatra is, és még jobban piszkál, ha valami nem sikerül.

– Martín edző mondott erről valamit?
– Még a találkozó után nem sokkal leült mindenkivel külön-külön, így természetesen velem is. Azt mondta, el kell felejteni mindent, ami eddig történt, jót és rosszat egyaránt, mert a múlt már nem számít – koncentráljunk a következő kihívásra! Igyekszem is ehhez tartani magam, de nem egyszerű. Pénteken, az utolsó magyarországi edzésünkön volt egy gyakorlat, amelynek a végén képtelen voltam a kapuba találni egészen könnyű helyzetben – el sem tudja képzelni, mennyire bosszankodtam!

– Sokat elmélkedik a saját teljesítményén mostanában?

– Látja, ilyen befelé forduló alkat lettem... De mit csináljak, ha egyszer jól, nagyon jól akarok játszani? Az viszont nem úgy megy, hogy az ember elhatározza: na, holnaptól baromi jó leszek. Dolgozni kell érte rengeteget, keményen, megalkuvás nélkül, koncentráltan, a maximumra törekedve. Edzések előtt mindig végiggondolom, mi lesz, mit hogyan csinálok majd, és aztán igyekszem tökéletesen végrehajtani – utána meg dühös vagyok, ha nem sikerül.

– Az edzőjük mennyire feszült ilyentájt?
– Ambros? Ő éppen olyan, mint minden meccs előtt, illetve úgy pontosabb, hogy minden meccs előtt olyan, mint most, a BL-döntő előtt. Elképesztően koncentrál, a legapróbb részletekre is figyel. Mindig az előtte álló feladatba fekteti az összes energiáját, és mostanra, hogy már lassan egy éve együtt dolgozunk, ez a mentalitás egyre jobban átragad ránk is.

– Ennyiből mindenképp szerencsésebb a helyzetük a tavalyinál, amikor Konkoly Csabával kezdték, Karl Erik Böhnnel zárták a szezont: most végig egy edzővel dolgozhattak, egyféle stílust kellett megszokni, egy mentalitást, egy hitvallást.
– Van benne valami, bár tavaly sem voltunk éppenséggel rosszak. Csak a döntőben kicsit jobb védekezés kellett volna – de majd most!

– Most jön az, hogy megkérdezem, milyen eredményt vár az első meccsen.
– Milyet várnék? Nyerni szeretnénk, természetesen, de a Larvik is nyerni szeretne – bízunk benne, hogy nekünk sikerül. Ismerjük őket, felkészültünk belőlük, már csak jól kell teljesítenünk.

– Biztos? Azt szokás mondani, hogy ha gyengébb napot fognak ki, akkor is bárkinek meggyűlik a baja önökkel, amit az a bizonyos Valcea-meccs fényesen bizonyított is.
– Inkább onnan fognám meg a dolgot, hogy annak a találkozónak az utolsó tíz perce erőt kell hogy adjon nekünk. Az tökéletes volt – mindenki vállt vállnak vetve küzdött a másikkal, a másikért, saját magáért, a klubért, a szurkolókért, mindenki kihozta magából a maximumot. Ha akkor képesek voltunk erre, képesek leszünk rá a döntőben is. Márpedig ha kijön a lépés, nem lehet minket megállítani. És ezen a két meccsen ki kell jönnie!

 nemzetisport.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés