Korszakos csapattá válhat az ETO |
Dorka |
2014.05.02. 15:21 |
A Győr volt a harmadik magyar kézilabdacsapat, ami meg tudta nyerni a női kézilabda Bajnokok Ligáját vagy az elődjét, a BEK-et, de sem a Vasasnak, sem a Dunaferrnek nem sikerült a címvédés.
A győriek most azzal a kimondott céllal lépnek pályára, hogy elérjék ezt a bravúrt, egyúttal korszakos csapattá váljanak. Eddig öt klub tudott ismételni - Zalgiris, Szpartak Kijev, Hypo, Slagelse, Viborg -, a Radnicski ugyan többször nyert, egymás utáni évben nem volt a legjobb egyszer sem.
A brazil átlövő, Amorim úgy nyilatkozott a héten, nemcsak a mostani kupát, a jövő évit is szeretné megnyerni.
Négyes döntő a sportágban még sohasem volt, ez a lebonyolítási forma általánosságban azoknak kedvez, akik erős cseresorral is rendelkeznek. A Győr épp egy ilyen komoly állománnyal, hosszú kispaddal rendelkező csapat.

|
 |
Dávid és Góliát harca |
Dorka |
2014.04.30. 20:33 |
„Azt mondtuk a szezon elején, hogy bár nagyon nehéz volt megnyerni a BL-t, még nehezebb lesz megvédeni a címünket, azt hiszem, mostanra mindenki beláthatja, hogy így van. Nagyon nehéz meccsekre számítok mindkét nap, egyenlő esélyekkel száll harcba a négy csapat" – mondta el Görbicz az európai szövetségnek adott interjújában. A győri irányítót arról is kérdezték, mit szól hozzá, hogy Dániában Dávid és Góliát harcaként aposztrofálják a Midtjylland elleni elődöntőjüket.
„Ha azt gondolják, mi vagyunk Góliát, remélem, tévednek" – tette hozzá a magyar csapat kapitánya, aki elismerte, Magyarországon van az egyik legnagyobb szurkolói bázisa a női kézilabdának.
„Korábban már játszottam a Papp László Sportarénában, így tudom, milyen remek érzés tízezer szurkoló előtt pályára lépni. Nagyon fel kell készülnünk, mert 24 óra alatt kell lejátszanunk a szezon két legfontosabb meccsét."
Görbicz szerint a variációs lehetőségekben és a kreativitásban rejlik a Győr ereje, ha az ellenfél egy ponton ki is talál valamit, a meccsek során is tudnak váltani.

|
 |
Zsinorban tizedszer a Győré a Kupa |
Dorka |
2014.04.27. 10:53 |
A pénteki elődöntőben talpsérülést szenvedő Mészáros Rea nem léphetett pályára a Ferencvárosban, Szepesi Ivett viszont felépült keresztszalag-szakadásából, ám a győri szélső játékát végül nem kockáztatta meg Ambros Martín.
A két kezdőkapus közül Katrine Lunde sokkal jobb teljesítményt nyújtott, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az első húsz percben a Győr öt góllal el tudott húzni. Innentől kezdve egy hullámvasútra emlékeztetett a találkozó alakulása, a Fradi többször felzárkózott, majd újra leszakadt. Az első lökést az Alena Abramovics helyére beállt Szikora Melinda adta meg az FTC-nek, több védést is bemutatott ugyanis a magyar kapus.
A mezőnyben már nem ment ilyen jól a népligeti cseréknek, Laura Steinbachnak alig akadt jó megoldása, Nerea Pena pedig többnyire csak hétméteresből volt eredményes. Az ETO ezzel szemben támadásban nagyon élt, leginkább Eduarda Amorim bizonyult tarthatatlannak.
A 18–14-es első félidő után a második játékrész két győri góllal indult, de aztán gyorsan elolvadt a címvédő előnye, Ambros Martínnak 21–19-nél időt kellett kérnie. Egy gólra is felzárkózhatott volna a Ferencváros, ehelyett ismét elúszni látszott a hajó számára, hiszen 28–21-re elhúzott a Győr.
Negyedóra volt már csak hátra, amikor jött az újabb fordulat, mégpedig egy 4–0-s ferencvárosi rohanás képében. Ismét felcsillant tehát a népligetiek előtt a reménysugár, hogy aztán megint elhalványuljon, immár végleg. Elek Gábor kireklamált magának egy piros lapot, és bár Kovacsicz Mónika kettős emberhátrányban is betalált, az ETO már nem engedte ki kezéből a győzelmet. Így már tízszeres MK-győztes a Rába-parti klub, amely ráadásul megszakítás nélkül aratta ezen diadalait.
„Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, ha kicsit okosabbak vagyunk, már az első félidőben eldönthettük volna – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Klubnak Görbicz Anita. – A második félidő elején kicsit többet hibáztunk, mint kellett volna, így a Fradi fel tudott jönni, és a végjátékot is szorosabbá tette.”

|
 |
Szavazz Anitára és a Győr játékosaira! |
Dorka |
2014.04.23. 08:39 |
Az EHF honlapján a szurkolók szavazhatnak a 2013/2014-es idény álomcsapatáról. A két szélső poszt kivételével mindenhol szerepel győri játékos, ami nagy elismerés a csapatnak.
Természetesen az irányító posztnál Görbe is versenyzik, itt szavazhatsz is rá(juk):
http://www.icy.at/ehf/CL_AllStarTeam2014W

|
 |
Bajnoki fináléban az ETO! |
Dorka |
2014.04.16. 19:24 |
A Görbiczet és Tervelt pihentető Győr 33-26 -ra győzött a hazai pályán játszó Érd ellen. A mérkőzés első félidejébe elhúzott az ETO, azonban a szünet végére kiengedett, így csak kétgólos előnnyel zárták a félidőt. A második félidőben fokozatosan javult a Győr játéka, amihez hozzájárult Löke fantasztikus játéka és 14 gólja, így 7 gól lett a végére a különbség.

|
 |
A Győrnél járt az EHF fotósa |
Dorka |
2014.04.14. 21:07 |
Az EHF fotósai a budapesti Bajnokok Ligája négyes döntőjébe bejutott csapatait sorra veszi és fotósorozatokat készít a játékosokról az EHF külön számához. A gyorietokc.hu szerint a legjobban Anitát dolgoztatták meg, de mindenkiről bőven készítettek képeket.
A fotósorozat többi képét és még más civil képeket feltöltöttem a galériába: Képek

|
 |
Kikapott a válogatott Umagban |
Dorka |
2014.03.29. 20:21 |
Hiába Görbe 13 találata, a magyar női kézisek kikaptak az umagi felkészítő tornán a házigazda horvátok ellen 30-18-ra.

|
 |
Susann Müller üzenete |
Dorka |
2014.03.21. 08:02 |
A német kézis üzent a Győri szurkolóknak, amikor hivatalossá vált átigazolása. Akinek eddig nem volt szimpatikus, szerintem most megváltozik :)
„A Győr ambíciói és a céljai ugyanolyan komolyak, mint az enyéim. Bízom benne, hogy nyártól sokat fejlődhetek, és hozzájárulhatok majd a csapat sikeréhez. Már nagyon várom a közös munkát a játékosokkal, és talán a világ egyik legjobb edzőjével. Az új győri arénában biztosan kiváló lesz a hangulat, korábban sokszor álmodtam arról, hogy egyszer a fantasztikus győri közönségnek játszhatok. Az új életemben egy új országot, várost, embereket és kultúrát fogok megismerni, nagy várakozással tekintek az új életem elé. Hamarosan találkozunk Győrben!”

|
 |
"Egy kis vérfrissítés": Müller jön, Bulatovics megy |
Dorka |
2014.03.21. 07:29 |
Átalakul a Győr csapata a jövő szezontól kezdve, viszont továbbra is nagyon erős marad. Kelecsényi Ernő, az ETO kézisek klubelnöke egy sajtótájékoztatón beszélt az átigazolásokról, a keret kialakításáról.
Amit már hetek óta beszélnek, tehát Susann Müller Győrbe érkezése igaz, aki üzent is a győri szurkolóknak, hogy régi vágya hogy egy ilyen közönség előtt játszon.
Katarina Bulatovic, mint már korábban kiderült Podgoricában folytatja pályafutását, egy interjúban elmondta magánéleti okai vannak ennek: a két év légióskodás után szeretne végre hazatérni, illetve egyedül érzi magát Győrben.
Soós Viktória távozik szintén a csapatból, az ő helyére a győri nevelésű Planéta Szimonetta érkezik. Hála égnek Heidi Löke marad, és beállósként jól kiegészíthetik egymást Vesna Mihalovic Litrével.
Marad továbbra Lunde, Görbe, Amorim, a két szélső, Szepesi és Bódi, illetve Herr Orsi. Az orosz Anna Szen érkezését Rosztovból még nem tették hivatalossá, és ha minden igaz, akkor Kovacsics marad.
|
 |
interjú Görbével |
Dorka |
2014.03.19. 14:04 |
A Népszava interjút készített Anitával, amiben beszél a motiációjáról, jöbőbeli reményeiről, és hogy mit szeretne még elérni.
A teljes cikkben elolvashatod az egész interjút

|
 |
|