főoldal:) : Sima győzelem a Fehérváriak ellen |
Sima győzelem a Fehérváriak ellen
Dorka 2013.09.07. 22:41
A mérkőzésen a bemutatás után három díjátadás következett. A Szurkolói Egyesület átadta a tavalyi szezon teljesítményei alapján a „Mérkőzés legjobbja” díjat. A szurkolók szavazatai alapján harmadik lett Eduarda Amorim, második Heidi Löke, míg az első helyet Katrine Lunde szerezte meg. Ezután a Halbritter Emlékdíj került átadásra. A díjat az alapító, Halbritterné Dr. Raffai Judit és Vanyus Attila a Győri Audi ETO KC örökös tiszteletbeli elnöke adták át a legjobb utánpótlás játékosnak. A díjat idén Tóth Gabriella kapta meg. Végül Görbicz Anita érkezett a pályára, aki a róla elnevezett Görbicz-ösztöndíjat adta át a legtöbbet fejlődő fiatal kézilabdázónak. A tavaly i évet tekintve a bíráló bizottság úgy döntött, hogy a díjat megosztva Korsós Dorina és Sirián Szederke kapja. Az ünneplés percei után a gyászé volt a főszerep a Magvassyban. A szombati napon a Kapuvár melletti súlyos autóbalesetet szenvedett UNI Seat Győr kosárlabdacsapatának elhunyt vezetőire, Tapodi Péterre és Füzy Ákosra emlékeztek a csapatok és a közönség…Nyugodjanak Békében!
A mérkőzésen nagyon bekezdett a címvédő, 10 perc után 6-0 állt az eredményjelzőn, és ekkor a Fehérvár már túl volt egy időkérésen is. Újabb 5 perc, újabb három győri gól (9-0), majd a huszadik percben már 10-0 állt az eredményjelzőn. A fehérvári gólcsendet Herr Anita törte meg egy értékesített hetessel. A kapuban a testvér Herr Orsi állt, aki ugyan érezte az irányt, bele is ért a lövésbe, de a labda becsorgott a hálóba (10-1). Mayer is betalált, erre Kovacsics egy hetessel válaszolt (11-2). Herr Anita újabb hetest lőtt be, Soós szép találattal kontrázott, majd Hajduch maradt egyedül, be is varrta a ziccert. Emberovics is beköszönt (12-5), majd Kovacsics már második hetesét hagyta ki. Az Audi ETO úgy vezet félidőben magabiztosan, hogy sok hibával játszik támadásban. Tervel beállóból lőtte a félidő utolsó góltát, 13-5-re vezet az Audi ETO.
A második játékrész első gólját Kovacsics Anikó szerezte, majd Benzal is meglőtte első gólját a meccsen. Orbán Löke-t hozta ziccerbe, persze hogy gól lett a vége, sőt Emberovics kiállt két perce. Herr ember(ovics)hátrányban is betalált testvérének, majd Amorim és Szepesi lőtt gólt(17-7). Bulatovic gólja után Löke duplázott(20-7), majd jött a második vendég időkérés. Elkezdtek potyogni a gólok, Kovacsics és Bulatovic az ETO-nál, míg Mayer kétszer Kazai pedig egyszer volt eredményes. Bulatovics a 43. percben egy okos gólt szerzett a lábak között, majd Kovacsics ismételt. Herr továbbra is remekül védett, leginkább csak testvére volt aki képes volt gólt lőni neki. Bulatovic és Szepesi góljai után(26-11) Kovacsics kapott kétpercet, a hetest Herr Anita belőtte Herr Orsinak. Horváth is batlált,majd Löke és Tilinger tette ugyanezt (27-14). Azari is felavatta a győri kapust, majd Hornyák Dóra lőtte meg második találatát a meccsen. Benzal gólja után Kazai szerzett találatot, majd megint Benzal(28-18). Hornyák Dóra hetest és kiállítást harcolt ki, amit be is lőtt, majd nem figyeltek a vendégek, többen voltak a pályán a megengedettnél, ezért is járt a kétperc. Az utolsó percben Sirián talált még be, a végeredmény 30-18-as győri siker.
Ambros Martín vezetőedző: "Az első húsz percben fantasztikusan játszottunk, ez pedig meghatározta a mérkőzés további sorsát. Ennek ellenére nem volt egy könnyű meccs, hiszen egy vereség után kellett hazai pályán bizonyítani, ami szerintem sikerült."
Győri Audi ETO KC:
Lunde, Löke 5, Hornyák D. 3(1), Korsós, Herr, Kovacsics 6(2), Amorim 1, Soós 1, Tervel 1, Orbán 3, Szepesi 4, Sirián 1, Bulatovic 5(1), Bodnár-Bódi
|