főoldal:) : Együttműködés a Mosonmagyaróvárral |
Együttműködés a Mosonmagyaróvárral
Dorka 2013.09.05. 18:58
Dr. Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere szerint az önkormányzat már 2010-óta szeretné fejleszteni a város sportéletét. A most aláírt megállapodás motorja a hamarosan felépülő városi sportcsarnok lesz.„Sporttörténelmi eseményről van szó városunk életében! A legfontosabb, hogy az Audi ETO biztosítja számunkra a szükséges tudást és tapasztalatot, amivel biztosított lesz a most kiépülő utánpótlásrendszer működtetése, ráadásul a klub a versenyrendszerét is kiterjeszti Mosonmagyaróvárra. Ezek alapján nyugodt vagyok, hogy az óvári fiatalok jó kezekbe kerülnek, ha a kézilabdát választják.” – mondta a városvezető.
„Örülünk, hogy hozzájárulhatunk Mosonmagyaróvár sportéletének fejlesztéséhez. A megállapodás a működő győri utánpótlásrendszer óvári meghonosítását tűzte ki célul. Szeptember 5-én már indul is a toborzás az 1., 2. és a 3. korcsoportú fiatalok számára. A központ a Móra Ferenc Általános Iskola lesz, klubunk részéről Kiss Lajos klubmenedzser és Vura József edző felel a projektért. A helyi iskolákkal felvettük a kapcsolatot, a szakmai feladatokat elosztottuk.” – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke.
A sajtótájékoztatón részt vett a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya, Görbicz Anita is. „Örülök a megállapodásnak, hiszen nemcsak a győri, hanem a magyar kézilabda érdeke is, hogy újabb fiatalokkal bővüljön a sportág utánpótlása. Mi, a felnőtt csapat nagyon büszkék vagyunk az utánpótlásunk minden sikerére, és bízunk benne, hogy a klubban és a válogatottban is hosszú távon a világ élvonalában tud maradni a magyar női kézilabda.” – fogalmazott a világ legjobbjának is megválasztott sportolónő.
A sajtótájékoztató végén a felek ünnepélyes keretek között aláírták az együttműködési megállapodást, majd Görbicz Anita egy Audi ETO mezzel ajándékozta meg Dr. Nagy István polgármestert.
|