Egy rendkívül látványos, iramos meccsen győzött a Győri Audi ETO KC a Norvég női kézilabda válogatott ellen hazai pályán.
A felkészülési meccs tétmérkőzésnek is beillett volna, a játék színvonala, a játékosok elhivatottsága és a nézők száma legalábbis erről árulkodott. A két norvég „átfedés", Katrine Lunde és Heidi Löke is jól megoldotta a tudathasadásos állapotot, ugyanis mindkét csapatban megfordulta a 3x20 perces összecsapás során. Löke ugyanúgy kegyetlenül aprította mindkét ellenfelet a falban, és Lunde is szinte minden labdát megfogott, bármelyik kapuban is állt.
Óriási élmény volt nézni Görbicz Anita és Löke összjátékát, valamint Hornyák Dóra kimagaslóan kemény és eredményes játékát. Hornyák Ágnesen nyoma sem volt az egyévnyi kihagyásnak, és a kapuban Herr Orsolya is bravúrok sorozatát mutatta be. A mérkőzésen az ETO új játékosai is bemutatkoztak, Katarina Bulatovics első góljait is meglőtte ETO-színekben.
„Kicsit még szokatlan számomra az új játékstílus, a figurák, de biztos vagyok benne, hogy néhány hónap múlva már velem is olajozottan működnek a támadások. Mindenesetre ismét meglepett a közönség, hiszen ez csak egy tét nélküli edzőmeccs volt, mégis megtelt a csarnok. Ez nagy megtiszteltetés számunkra!” – számolt be első meccsélményeiről Katarina Bulatovics.
„Élvezetes volt a játék, de azért látom a lányokon a fáradtságot. Elég kemény napokon vagyunk túl, rengeteg erőnléti edzéssel, és a meleg is megviseli a játékosok szervezetét. Nagyon jó érzés volt látni, hogy a csapat lelkesedése egy cseppet sem hagyott alább, ugyanazt az elhivatottságot látom a lányokon, mint a tavalyi szezon kezdetén” – nyilatkozott benyomásairól Ambros Martín,az ETO vezetőedzője.
NŐI KÉZILABDA, ELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
GYŐRI AUDI ETO KC–NORVÉGIA 28–25
Győr, 1300 néző.
Gólszerzők: Görbicz 5, Hornyák D., Orbán 4-4, Kovacsics, Löke 3-3, Amorim, Hornyák Á., Bulatovics 2-2, Rédei-Soós, Tervel, Szepesi 1-1, ill. Skogrand 6, Oftedal 5, Molid 3, Löke, Solberg, Kristiansen, Jakobsen 2-2, Hall, Riegelhuth, Yttereng 1-1.